Sajnos csak egy szezon jutott a Kispest élén a béta verzióban, mert mire a végére értem már hopp, jött is a teljes változat. Először gondolkodóba estem, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a posztot, de ha már végigcsináltam csak elkészítem, igaz rövidebben mint azt terveztem.
Nehezen indult a bajnokság, hiszen nemigazán volt kit igazolnom, merthogy nem is volt miből és akire lett volna pénz az nem jött hozzánk. Tehát azzal a kerettel vágtam neki a bajnokságban amit a játék beadott alapnak. Hamar kellett találnom egy taktikát, ez a 4-4-2 lett, de ez gyorsan zsákutcának bizonyult, így maradt a 4-1-2-1-2-es felállás. ez viszont bevált.
Hamar túlestem a barátságos meccseken és jöttek az EL selejtező párosítások. az AEK Larnakas a Ventsplis nem jelentettek akadályt, kettős győzelemmel jutottam tovább rajtuk, ám az FCSB kifogott rajtam, ittohn 4-1-re nyertem, idegenben kikaptam 3-0-ra, így ennyi is volt az EL kaland. Ám a vezetőség elvárását teljesítettem. A bajnokságban a harmadik helyre futottam be, a Fradi lett a bajnok a Vidi a második. Erőteljesen botladoztam ellenük a bajnoki meccseken. Viszont egészen kiegyenlített teljesítményt hoztam egészen addig, amíg biztossá nem vált a harmadik helyem a bajnokságban, utána leeresztett a csapat, de ez belefért.
A kupáról nem írnék bővebben, azt az előző posztomban megtettem.
A csapatot főleg az öregek és a kölcsönjátékosok húzták, és ahogy ez a bajnokságra is igaz volt az idegenlégiósok. Elkeserítő mennyire kis szerepe volt a magyar játékosoknak.
Nade akkor lássuk is mi lett a vége:
A Kaposvár végig csak szenvedett, míg a Fradi simán húzta be a bajnoki címet.
Íme a bajnokság csapatstatisztikája:
A bajnokságban az ötödik helyet csíptük meg az átlag 3341 szurkolónkkal, míg a harmadik legjobb hazai formát hoztuk, idegenben bizony gyengén muzsikáltunk.
a bajnokság játékos statisztikáját is érdemes megnézni:
Amerre a szem ellát mindent a légiósok uralnak.
Íme az év csapata nálam és a díjazottak. Az év játékosai légiósok mind a három helyen, a szezon gólját is egy légiós szerezte, egyedül az utánpótlást tudta magyarként Gazdag megszerezni.
A szezon válogatottjába egyedül Lanzafame fért be, a Fradi játékosai megérdemelten uralták a csapatot.
Levkovich lett az év játékosa, Lanzafame és Kulach a góllövők tabelláján a második illetve a harmadik helyet csípték meg, míg Kovács Nikolasz harmadik lett az év fiataljai között. Rebrov lett az év menedzsere, jómagam a második helyet csíptem meg.
A szezon gólja szavazáson Moutari ZTE elleni gólja lett a harmadik, íme a videó:
Még egy kis érdekesség a mezeladásokkal kapcsolatban:
Ha összegeznem kell a szezont, nem lehetek elégedetlen, mert hoztam amit a vezetőség elvárt, ám tény, hogy ennél többet én képtelen voltam kihozni a csapatból. Az, hogy milyen is valójában az FM Touch 2020, a béta alapján megítélni elhamarkodott lenne, de ha a bteljes játékkal túl vagyok az első szezonon, még arról is ejtek majd pár szót.
Hát röviden ennyi lenne a bétában a Kispest élén töltött szezonom. Köszönöm, ha elolvastad.